Próxima Paragem

Köszönjük az eheti élménybeszámolót Ostorházi Rékának, aki oroszországi tapasztalatait osztja meg velünk: 

A világ legnagyobb országa, amelyen keresztül 11 különböző időzóna húzódik és csupán fővárosának lakossága nagyobb, mint Magyarország teljes lakossága. Valljuk be őszintén, ami először eszünkbe jut Oroszország hallatán: a vodka, a dermesztő hideg, a szocializmus, a gyönyörű nők és esetleg a 2018-as labdarúgó világbajnokság. Közel négy hónapja tartózkodom Oroszországban és azt kell mondjam, ezek az asszociációk hellyel-közzel megállják a helyüket. De azért Oroszország mást is rejteget, és nem csak a vodka vagy a szép nők miatt érdemes ideutazni.

Szentpétervár, az egykori Petrográd, később Leningrád, Oroszország gyöngyszeme, az Észak Velencéje vagy a helyi szlengben csak „Pityer”. Mint látjuk számtalan névvel és jelzővel illeték ezt a várost, amely az idők során Oroszország kulturális központjává nőtte ki magát.  Szentpétervár több mint 44 szigetre épült, különleges hangulatát a csatornák, a hidak, valamint éjszakai fényei adják. Ameddig fő folyója, a Néva nem fagy be, addig részesei lehetünk a hídnyitás ceremóniájának, ami lehetővé teszi a napi hajóforgalom lebonyolítását, emellett pedig már egyfajta turistalátványosságnak számít. A város rengeteg építészeti remekkel büszkélkedhet, amelyekről külön-külön egy-egy kisregényt lehetne írni.

Az Ermitázs épületében sétálva - miközben olyan neves festők alkotásait tekinthetjük meg, mint Rubens, Rembrandt, Tiziano és van Dyck - betekintést nyerhetünk abba is, hogy milyen lehetett az egykori téli palota falai között élni a cári időkben. A Filharmónia épületében (Szentpétervár zenei központja) - ahol egykor maga Johann Strauss is vezényelt a dirigensi pult mögül - Vivaldi Négy évszakját vagy Beethoven IX. szimfóniáját hallgatni, kevés más élményhez hasonlítható. És hol néznék balettet, ha nem az európai balett meghatározó központjában, Oroszországban? A Mariinszkij színház előadásainak széles palettájáról bőven válogathatunk, Csajkovszkij Diótörőjét vagy A hattyúk tavát nem szabad kihagyni, ha már egyszer itt vagyunk.

A Nyevszkij sugárúton a kávézók sora várja a betérő turistákat. A „teázás” a mai napig az orosz kultúra szerves részét alkotja. A céklaleves (borscs), a káposztaleves (scsí), a töltött kelttésztás specialitás, a pirog vagy az orosz húsos derelye, a pelmenyi szinte az összes étterem és kávézó étlapján megtalálható. Ezeket az ételkülönlegességeket legalább annyira érdemes megkóstolni, mint az orosz vodkát, mely készítésének története egészen a 15. századra nyúlik vissza, ma megannyi fajtáját találhatjuk a boltok polcain.  

Akár sportkedvelők vagyunk, akár nem, egy-egy labdarúgó vagy esetleg jégkorong mérkőzés alkalmával megtapasztaljuk, hogy milyen az igazi orosz szurkolói morál és milyen, amikor egy stadionnyi ember üvölti, hogy „davaj,davaj” (hajrá, hajrá) – egyértelműen felejthetetlen élmény.És ha már egyszer eljutottunk az „Észak Velencéjébe”, akkor érdemes 700 km-t vonattal vagy repülővel kicsit dél-keletre utazni, Moszkvába, „a múlt kapujához”. Akik a rendszerváltás előtt voltak tinédzserek, egészen biztosan ismerős számukra a Dschinghis Khan együttes Moskau számának sorai „Moskau, Tor zur Vergangenheit, Spiegel der Zarenzeit”, amely tökéletesen leírja az orosz főváros hangulatát. Moszkva Szentpétervárhoz viszonyítva úgymond sokkal „oroszosabb”.

Hét metróvonal hálózza be a várost. Két átlagos metrómegálló között annyit megy a metró, mint Budapesten a 4-es metró a Keleti pályaudvartól a Kelenföld vasútállomásig és vissza. Ez alapján nagyjából el tudjuk képzelni, hogy micsoda távolságok vannak az orosz metropoliszban.

Naiv közép-európaiként azt gondolnánk, hogy az orosz fővárosban az angol nyelvvel könnyen elboldogulunk, de ez azért nem egészen így van. Meglepő, de Moszkvában az éttermekben, hotelekben és kávézókban is nyelvi nehézségekbe ütközhetünk, ha semmilyen szinten nem beszélünk oroszul.

Ha már Moszkvában vagyunk, érdemes ellátogatni természetesen a Vörös téren, a világhírű Bolshoi színházon és a Gorkij parkon kívül, egy-egy múzeumba, tradicionális orosz étterembe, vagy csak egy „metrótúrát” tenni, amely során megcsodálhatjuk a város káprázatos metróállomásait.

A fiatalabb generáció leginkább csak a történelemkönyvek lapjaiból tudhat többet arról, hogy vajon milyen is lehetett a Kádár-rendszerben élni, mi a szocializmus vagy hogy kiket illettek „elvtárs’ megnevezéssel. Nagyszüleink, szüleink esetleg felemlegetnek egy-két orosz szót, amire még tanulmányaikból emlékeznek. Oroszországi – különösen moszkvai - tartózkodásunk alatt valahogy ezek a dolgok valós értelmet nyernek. Egész különleges kontrasztot alkot Moszkva látképében a magasba nyúló arany hagymakupolák, a negyven emeletes panelházak és üzleti negyedének felhőkarcolói. Mert a pompa és csillogás mellett Oroszországnak van egy olyan arca is, amely felett sokszor szemet hunyunk és nem szívesen beszélünk róla.

Nem árt, ha nyitott szemmel járunk a világban és annak a bizonyos éremnek mindkét oldalát alaposabban megnézzük.  Ha huzamosabb ideig tartózkodunk az országban, érdemes kicsit a pompa és csillogás mögé nézni és a belvárosból kicsit kintebb utazni, esetleg kisebb városokat meglátogatni. A társadalmi különbségekkel a hétköznapokban is szembesülhetünk, középosztály nem igazán létezik és ha itt valami igazán számít, hogy érvényesülni tudjunk, azok a kapcsolataink. Az oroszok nagyon rövid távon gondolkoznak és nem is terveznek hosszú távra. Nagyon ritkán fordul elő, hogy mosolyogni látjuk őket és ha ide látogatunk ne lepődjünk meg azon sem, hogy nem görög vagy portugál vendégszeretettel fogadnak minket. A csapvíz nem iható és az élelmiszer minősége a közép-európai sztenderdeket nem éri el.

Csak az ország két legnagyobb és néhány kisebb városát látogattam eddig meg, az ország nyugati részén. Az az érzésem, hogy Oroszországból még semmit sem láttam. Nem tudom hogyan élnek az emberek Szibériában, hogyan lehet átvészelni a mínusz 30 fokot vagy milyen lehet a transzszibériai vasúton utazni, amely átszeli az egész országot. De ez idő alatt azért jó pár dolog átértékelődött bennem. Mennyire elfelejtjük értékelni az alapvető dolgokat, mert szerencsések vagyunk, hogy egy olyan országba születtünk, ahol gondolkodás nélkül ihatunk vizet a csapból, különösebb korlátozások nélkül utazhatunk az EU-n belül és az én generációmnak lehetősége volt az alapoktatás során legalább egy idegen nyelvet alapszinten elsajátítania.

Pontosan emlékszem a pillanatra, amikor egy évvel ezelőtt beadtam a jelentkezésemet erre az ösztöndíj programra. Ekkor még nem tudtam, hogy milyen felejthetetlen kalandokban lesz részem, és illedelmesen bólogattam, amikor a szüleim a saját, még rendszerváltás utáni élményeiket mesélték Oroszországgal kapcsolatban. Persze, az sem ma volt – gondoltam én magamban.

De így utólag igazuk volt, Oroszország tényleg más. Nem lehet kijelenteni, hogy jobb vagy rosszabb, egyszerűen más. Megvan a maga szépsége.

Ezt az országot akár külföldi tanulmányok során, akár turistaként, de érdemes meglátogatni! Egész biztosan, életre szóló élményekkel gazdagodhatunk.

Ne maradjatok le következő megállóinkról! Kövessetek minket Facebook és Instagram oldalainkon is!