Csak egy napod van Velencében? Nagy kihívás, sőt... ha minden szegletét szeretnéd bejárni, akkor lehetetlen is. De számomra épp ez adta a felszabadító érzést.
Legtöbbször egy út során igyekszem "betartani a menetrendet", hogy minden beleférjen. Velencében ez másként volt... tökéletes város az örömteli eltévedésre. Séta a szűk sikátorokban a Szent Márk térig, közben pedig megcsodálni a kusza csatornákon közlekedő kishajókat és gondolákat. Óriási élmény.
Autóval, illetve busszal a város "kapujához", a Piazzale Roma-hoz érkezhetünk, ahonnan kezdetét veheti egy nagy séta... Igaz, hogy mindig sok a turista, de ha reggel időben útnak indulunk a város főbb helyeit még hömpölygő tömeg nélkül élvezhetjük.
Érdemes csak bolyongani a kis sikátorokban is, bár igazán eltévedni nem tudunk a minden második sarkon a házak falára felfestett útjelzők miatt. Ezek a város központja felé, vagyis a Szent Márk térre vezetnek. Sokkal hasznosabbak, mint a Google Maps. Csalóka lehet, hogy a táblák sokszor két irányba is mutatnak, de ilyenkor mindkét útvonal jó.
Sétánk során útba esik a Rialto-híd majd a Szent Márk téren, a bazilika mellett a Dózse palota, valamint a Sóhajok hídja.
A sétán túl megérni legalább egyszer vaporettora szállni (az 1-es vagy 2-es számúra), hiszen a Canal Grandét teljes hosszában csak így lehet látni, gyalog a partja nem járható végig. Mi egész napos gyalogos felfedezés után, naplementekor választottuk a hajót, így még induláskor világosban, majd a Piazzale Roma-hoz való visszaérkezésre már kivilágítva láthattuk a várost.
Velence Portugáliában? Rövid leírás egy portugál kisvárosról.
Aveiro Portóból vonattal egy óra alatt megközelíthető kisváros. Fő csatornája és a gondolák meglehetősen emlékeztetnek Velencére. Egy kis sóval megspékelve.
A város szélén sétálva megnézhetjük a sólepárlókat és egy csipet sót is beszerezhetünk.
A város központjában található buszmegállóból pedig az Costa Nova beach is könnyen megközelíthető, amely színes, csíkos házairól híres.
Ne maradjatok le következő megállóinkról! Kövessetek minket Facebook és Instagram oldalainkon is!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.