Az érem két oldala a „Fény városában” - Párizs, I. rész

"A szerelem városa”, "A divat fővárosa”, a "Fények városa”. Néhány a számos név közül, mellyel a világ legnépszerűbb turisztikai célpontját illetni szokták. Párizs folyton nyüzsgő, fényes és varázslatos, minden sarkon találni valami szemet gyönyörködtetőt, de mint azt tudjuk, nem minden arany, ami fénylik.

E heti megállónkban a francia főváros két arcát mutatjuk be, két részletben. Mire számíthatunk, ha ide érkezünk, mire ügyeljünk és mi az, amit semmiképp se hagyjunk ki, ha Párizs a következő célpontunk?   ke_p1.pngA megálló első részét a mérleg negatív oldalának szenteltük, melyet több hónapos párizsi tartózkodásom alatt volt szerencsém közelebbről is megismerni. Az alábbi három pontban szubjektív összefoglalót olvashattok az, egyébként gyönyörű város sötét oldaláról.

  1. Tömeg.
    A munkaidő vége felé messziről elkerülöd a budapesti metróvonalakat? Képzeld el fővárosunk tömegközlekedési eszközeit csúcsforgalomban, szorozd meg minimum hárommal, és megkapod az itteni, (majdnem) egész napos állapotot. Persze vannak jobb napok, és a 16 metróvonal közül is akad olyan, ahol enyhébb lefolyású a jelenség, de azért agorafóbiás embertársainknak érdemes kétszer is meggondolni, mielőtt a megálló felé veszik az irányt egy szép szerdai délutánon.
    Persze nehogy azt gondoljuk, hogy a tömeg csak a közlekedési eszközöket érinti! A kígyózó sorokban való várakozás szinte mindennapos jelenség. Múzeumok, könyvtárak, szórakozóhelyek... Ha nem kell sorban állni, be se menjünk, mert az adott hely gyanúsan népszerűtlen.

    De miért is érződik ekkorának az embertömeg a francia fővárosban? Ha kicsit utána olvasunk a számoknak, megkapjuk a választ. Párizs területe ötöd akkora, mint a magyar fővárosé, népessége viszont százezrekkel nagyobb annál. A párizsi népsűrűség bizony az egyik legnagyobb a nyugati típusú városok körében: közel 21.500 (!!!) fő/km2. Csak, hogy legyen összehasonlítási alapunk, ez a szám Budapesten 3300 fő/km2 körül van.
    Eredmény: egérlyuk méretű lakások, őrült autós forgalom és nyomorgás.

ke_p2.png 

  1. Árak.
    Egy friss, globális felmérés szerint Szingapúr után Párizs a világ második legdrágább városa a megélhetési költségek szintje alapján.
    Én személy szerint kihordtam lábon pár infarktust, mikor elkezdtem jobban beleásni magam leendő szálláshelyem költségeibe. A francia fővárosban 2016-os adatok alapján egy 50m2-es lakás - amelyben körülbelül ketten férnek el kényelmesen - havi bérleti díja 1828 euró volt. Ez jelenlegi árfolyamon közel 590.000 forintnak felel meg.
    „Sebaj, majd a kaján spórolok!”- gondolhatná az ember jóhiszeműen... rosszul. Az élelmiszerárakon körülbelül kétszeres szorzó van a magyar árakhoz képest. Ez persze üzletről üzletre változik, itt is van például Lidl, amely messze a legolcsóbb, de vannak jóval drágább francia üzletláncok is. Az éttermi főfogások árai átlagosan 15-30 euró között mozognak.
    A tömegközlekedéshez szükséges Navigo pass ára szintén borsos: 75 euró havonta. (Ezt az összeget egyébként november hónapban volt szerencsém kétszer is kifizetni egy meghibásodott jegy automatának köszönhetően, de a KIOSK-oknak most hely híján nem szentelnék egy újabb bekezdést.)
    A Navigo bérletnek van heti változata is, melyet bármelyik napon is vásárolsz meg, csak a következő vasárnapig érvényes. Remek deal majdnem 28 euróért, nemde? A Navigo mellett szóljon viszont, hogy ez a 23+5 eurós (hetijegy + a kártya díja), 1-5 zónás verzió minden tömegközlekedési eszközre érvényes, méghozzá egész Île-de-France régióban. Ez azt jelenti, hogy nyugodtan elutazhatunk vele a 3 itteni repülőtér közül kettőbe (Beauvais Airport kivételével), Disneyland-be, vagy akár a Versailles-i kastélyba is.

ke_p3.png

  1. Csalók, zsebtolvajok és dörzsölt taxisofőrök.
    A szállásra, élelmiszerre és közlekedésre már így is épp elég pénzt elköltünk Párizsban, nem akarunk még a szükségesnél is többet kiadni, igaz? Akkor érdemes odafigyelni pár dologra, mielőtt a fent említett hármas valamelyikének áldozatává válunk.
    Sajnos sok nagyvároshoz hasonlóan itt is rengetegen akarnak könnyen szerzett pénzt kicsalni az ideérkező diákokból és turistákból. Számtalan olyan szálláshirdetéssel találkoztam, ahol előre utalást kértek, mégpedig minél gyorsabban, hiszen „rengetegen állnak sorba a lakásért, ha nem vagy elég gyors, elviszi más”, azonban a szállást magát „csak később tudják megmutatni”. Még létező lakás esetében is lehetnek problémák (a főbérlőnek nincs jogosultsága kiadni a helyet, vagy több bérlőnek is kiadja azt egyszerre, stb.) Nekem minden elővigyázatosságom ellenére is sikerült beleszaladnom egy ilyen helyzetbe, így az ideérkezőknek azt ajánlom, mindenképp próbáljanak meg ügynökségen keresztül szállást foglalni, ezzel is csökkentve a rizikót.
    Ha túl nehéz a pénztárcánk, a csalók mellett a zsebtolvajok is rendkívül segítőkészen oldják meg a problémát. Minden nagyvárosban örökérvényű szabály, hogy hátizsákot ne hordjunk háton a tömegközlekedési eszközökön, két kézzel fogjuk a táskánkat, ami még véletlenül se legyen nyitva, és úgy általánosságban nagyon figyeljünk az értékeinkre. Nem egy ismerősömnek vettek ki pénztárcát a zsebéből, vagy kaptak ki a kezéből táskát Párizs utcáin.
    Végül pedig a taxisofőrök és egyéb szolgáltatók... Ha külföldi vagy, célpont vagy, így érdemes különösen odafigyelned, hogy mennyire reálisak az árak, amiket elkérnek tőled. Taxiba szállva például mindig figyeljünk, hogy a taxióra vissza legyen állítva, illetve előre kérdezzünk rá az út várható árára. Nem egy rémtörténet terjeng 100 eurós reptéri transzferekről, és egyéb lehúzásokról, melyeket kis odafigyeléssel el lehet kerülni. 
    Ezek természetesen minden nagyvárosban érvényes szabályok. Párizs extra veszélyfaktora zsúfoltságában és hatalmas turisztikai népszerűségében rejlik.

 

Ezek tehát azok a dolgok, melyek számomra, és talán még sokak számára a legtöbb bosszúságot okozzák a Fény városában. Remélem az ideutazni vágyók hasznos információkkal gazdagodtak, az ideutazni nem vágyóknak pedig ajánlom figyelmébe következő bejegyzésünket, melyben bemutatjuk, hogy miért is érdemes mégiscsak meglátogatni ezt a pofátlanul drága, zsúfolt kis várost.    

 Folytatásunk, vagyis a város napos oldaláról itt olvashatsz.

 Ne maradjatok le következő megállóinkról! Kövessetek minket Facebook és Instagram oldalainkon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://proximaparagem.blog.hu/api/trackback/id/tr6614372055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Próxima Paragem

Friss topikok